ÁSZF

ÁSZF - Hoffmann Kft. - 2017-11-12.

Általános Szerződési Feltételek

Hoffmann Kft.

Székhely: 2040 Budaörs, Kötő utca 9.

Adószám: 10798401-2-13

Cégjgyzékszám: 13-09-066170

Az Általános Szerződési Feltételek hatálya:

1.) A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) rendelkezéseit kell alkalmazni és figyelembe venni minden olyan szerződéses ügyletnél, amely az Hoffmann Kft., mint eladó, (továbbiakban Szállító), valamint valamely Megrendelő (továbbiakban Vevő) között jön létre. Az ÁSZF rendelkezései abban az esetben is alkalmazandóak, amennyiben az Hoffmann Kft. és vevője között külön szerződés jön létre azzal a kitétellel, hogy amennyiben a külön szerződés az ÁSZF-ben meghatározott feltételektől eltér, úgy a külön szerződés rendelkezései az irányadóak az eltérő rész vonatkozásában.

2.) A jelen ÁSZF minden, a Szállító által megkötésre kerülő adásvételi, szállítási szerződésnek részét képezi. A Vevő külön szerződésben vagy egyéb módon írásban nem köteles arról nyilatkozni, hogy a Szállító honlapján nyilvánosságra hozott, így mindenkor érvényesnek tekintendő ÁSZF rendelkezéseit megismerte és az abban foglaltakat magára nézve kötelező erejűnek elismerte. Szállító szerződéskötés esetén a szerződés mellékleteként kezeli az Általános Szerződési Feltételeket. A Szállító honlapján nyilvánosan kerül közzétételre, telephelyén nyomtatott formában hozzáférhető az Általános Szerződési Feltételek.

A Szállító és a Vevő közötti szerződés létrejötte:

1.) A Vevő a Szállító felé írásban juttatja el a vásárlási igényét tartalmazó megrendelését. A megrendelésnek mindenkor tartalmaznia kell az igényelt áru szakszerű megnevezését, valamint az igényelt mennyiséget, az esetleges speciális elvárásokat, valamint azt, hogy a Vevő mikor és hol kívánja átvenni az árut, illetve kér-e kiszállítást. A Vevő írásban tett megrendelésétől csak a Szállító jóváhagyása esetén állhat el. Egyedi gyártásra leadott megrendelés esetén, illetve egyedi alkatrész és segédanyag rendelések esetében a Vevőnek igyekeznie kell a Szállítót mihamarabb értesítenie a változtatási szándékáról. A Szállító mindent megtesz az egyedi gyártásra leadott téves megrendelés / rendelés javítása érdekében, de nem kötelezhető a rendelés visszamondás jóváhagyására.

2.) A Vevő által ajánlattétel nélkül tett megrendelés beérkezését követően a Szállító megvizsgálja annak teljesíthetőségét. Amennyiben a Vevő által küldött megrendelés nem tartalmaz a rendelésre vonatkozóan értéket (egységár, végösszeg), akkor a korábban alkalmazott, Vevő által előző számlában elfogadott ár tekinthető ajánlati árnak. Elfogadottnak tekinthető az az előző számlában alkalmazott ár, melyet a vevő a számla kézhezvételét követő 10 munkanapon belül, írásban, nem kifogásolt. Amennyiben a megrendelt termék ára a korábban alkalmazott árhoz képest eltérést mutat, akkor a Szállító visszaigazolást küld a megrendelésre. Ez esetben a Szállító kizárólag a Vevő jóváhagyása után köteles a rendelést elindítani és a Vevő a megrendeléstől elállhat.

3.) Az Szállító részére minden írásbeli dokumentumot az alábbi módon, az alábbi címekre kell eljuttatni:

Postai úton: H-2040 Budaörs, Kötő utca 9. Faxon: +36 / 23 / 421-854 E-mailen: info@hoffmannkft.hu

4.) A Szállító által kiadott árajánlatokban illetve árlistákban szereplő árak egy adott tételnél megadott kiszerelési mennyiség teljes megrendelésére vonatkoznak. Kivételt képez ez alól, ha a Szállító által készített árajánlat kifejezetten ettől eltérően rendelkezik. A Szállító által adott ajánlatok a megadott időpontig érvényesek, mind az ár mind pedig a szállítási határidő tekintetében. Amennyiben nincs megadva az ajánlat érvényességi ideje, úgy az ajánlat 30 napig érvényes. Az ajánlatban a Szállító által megadott raktárkészlet csak tájékoztató jellegű, teljesítési kötelezettséget Szállító számára nem keletkeztet. Raktárkészletről történő ajánlatadás esetén az idő közbeni (közbenső) eladás jogát a Szállító fenntartja.

5.) Az árak HUF-ban vagy Euróban értendők, melyekhez hozzá kell számítani a számlázás időpontjában érvényes, törvényben előírt áfát. A csomagolási és szállítási költségeket, az esetlegesen kiszabott vámokat, adókat vagy hasonló illetékeket Szállító külön felszámíthatja. Kiegyenlítésük az adott számlán szereplő pénznemben forintban vagy euróban történik. Az euróban rögzített értékesítési árat ? ha a felek közötti megegyezés forintban történő fizetést rögzít és más külön megállapodás nem történt ? Szállító a teljesítés napján érvényes UniCredit Bank Zrt. devizaeladási árfolyamán állapítja meg.

6.) A Szállító a megrendelés teljesítéséig tartó időtartam alatt bármikor jogosult előrefizetést, vagy biztosítékot kérni, illetve ezek megtagadása esetén a megrendelésben foglaltak teljesítésétől elállni. Ebben az esetben a Vevő semmilyen követeléssel a Szállító felé nem élhet, de a Szállító követelheti a Vevőtől a megrendelés nem teljesülése miatt okozott összes kárának megtérítését. Konstrukciós és anyagösszetétellel összefüggő változtatások, továbbá műszaki adatok és teljesítményadatok megváltoztatásának jogát Szállító fenntartja. Az ilyen jellegű változtatásokat, valamint adott termékek gyártásának megszüntetését Szállító megfelelő határidővel közzéteszi, a Vevőt erről írásban értesíti. A termékek továbbfejlesztésére, megszüntetésére visszavezetett vevői kifogást, arra hivatkozó követelést a Szállító nem fogad el.

Teljesítés, az áru átadása és átvétele:

1.) Szállító a szerződés létrejötte esetén minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a szerződésben meghatározott feltételek szerint a szabványoknak megfelelő, jó minőségű áruval szolgálja ki a Vevőt.

2.) A Vevő részéről az áru mennyiségi és minőségi átvétele a teljesítés helyén történik.

3.) Szállító jogosult előszállításra, részszállításra, illetve részteljesítésre Vevővel történt előzetes egyeztetés alapján.

Szállítási feltételek:

1.) Vevőhöz történő kiszállítás esetében egyéb megállapodás hiányában Szállító határozza meg a csomagolás,- és szállítás módját, valamint a szállítási útvonalat, mely során nem köteles szavatolni a leggyorsabb és legolcsóbb szállítást. Amennyiben a szállítást megbízott szállítmányozó cég vagy futárszolgálat végzi, akkor annak költségét a Vevő köteles fizetni.

2.) A Szállító az áru kiszolgálásakor az áru kiadásáról szállítólevelet állít ki. A szállítólevélen szerepel a Vevő neve, címe, és adószáma. A szállítólevelet a Vevő felhatalmazott képviselője az átvétel elismeréséül aláírja és céges bélyegzővel látja el. Bélyegző hiányában fel kell tüntetnie olvasható formában a nevét, lakcímét és fényképes személyazonosító igazolványának számát is. A fényképes személyazonosító igazolvány felmutatása szükséges az átvevő személy beazonosítása érdekében minden olyan esetben, amikor a Vevő a vételárat utólagosan, átutalással teljesíti.

3.) Az áru Vevő részére történő átadásával egyidejűleg a termék vonatkozásában az őrzési, állagmegóvási felelősség átszáll a Vevőre. Az áru ellenértékének átutalással történő teljesítésének esetében a termék vételárának maradéktalan ki nem fizetéséig a tulajdonjog a Szállítót illeti. Amennyiben a Vevő felhasználási vagy tárolási lehetőség hiányában az árut 60 napon belül átvenni nem tudja, úgy azt a Szállító tárolási díj ellenében elszállításig raktározza, ugyanakkor a tárolás megkezdésekor egyben jogosult az áru leszámlázására egyaránt.

Jótállás, minőségi reklamáció, kifogásolás, pótteljesítés, szállítási sérülés

1.) A Szállító az általa szállított áruk vonatkozásában a jogszabályi előírásoknak megfelelően vállal szavatosságot, jótállást.

A jótállás nem terjed ki a Vevő által rosszul megválasztott termék esetén bekövetkező, a helytelen alkalmazásból eredő, valamint a nem megfelelő alkalmazási körülményekből származó károkra. Amennyiben a Vevő nem fogadja el reklamációjának elutasítását és a vita eldöntésére független szakértő bevonására kerül sor, amely a fentiekben rögzített és egyéb feltételek miatt a Szállítót jótállási felelőssége alól felmenti, úgy az ilyen vizsgálat során felmerült összes költséget a Vevő viseli.

2.) Abban az esetben, amikor a Vevő személyesen veszi át a Szállítótól a megrendelt termékeket ? és az átvételkor minőségi és mennyiségi kifogásokkal nem élt - utólagos minőségi és mennyiségi reklamációnak a Szállító nem köteles helyt adni.

3.) Amennyiben az áru a szállítás során sérül, akkor azt közvetlenül az átvételkor a fuvarlevélen, fuvarokmányon írásban szükséges jelezni a szállítmányozó cég felé. A sérült csomagolásról és magáról a termékről minden esetben fényképet kell készíteni. A fénykép készítés tényét a fuvarlevélen, fuvarokmányon feltüntetni szükséges. Amennyiben a csomag sérült és az átvételét követen nem kerül írásban rögzítésre a sérülés ténye, a Szállító utólagos reklamációt nem tud elfogadni. Amennyiben a Vevő mennyiségi hiányosságot, vagy minőségi hibát észlel, úgy azt az átvételt követő 1 5 munkanapon belül köteles jeleznie kell az Szállító részére.

4.) Amennyiben a Szállító által eladott áru vonatkozásában a Vevő a jótállási időszak alatt észlel minőségi hibát, úgy azt a minőségi hibát az észlelést követő 5 munkanapon belül írásban kell közölnie Szállítóval. A szállító kérésére a Vevőnek lehetővé kell tennie, hogy a Szállító képviselője a hivatkozott minőségi hibát a helyszínen ellenőrizze. Ennek érdekében a minőségi hiba jelzésekor azt is közölnie kell a Vevőnek, hogy a termék a hol és mikor tekinthető meg. Egyéb esetben a Szállító a gyártói bevizsgálást kérheti a Vevő általi minőségileg kifogásolt termékre, így a Vevő köteles a terméket a visszajuttatnia a Szállítónak.

5.) Kifogásolt visszárut a Vevő csak a Szállító előzetes írásos beleegyezése után küldhet vissza, illetve adhat át szállítmányozásra.

6.) Vevő kérheti a pótteljesítést utójavítás vagy újraszállítás formájában. Ha a második pótteljesítés is sikertelen, akkor a Vevő kezdeményezheti a vételár csökkentését, vagy visszaléphet a megrendeléstől. További igények érvényesítésének, különösen ráfordítások megtérítésének vagy a hibák ill. a hibákból származó károk és üzemszünet, továbbá elmaradt haszon miatt keletkező kártérítési igényeknek nincs helye. Használat előtt a Vevőnek meg kell győződnie a termék használhatóságáról és az adott célra való alkalmasságáról, ezzel kapcsolatban minden kockázat, kár és felelősség őt terheli. Bármely, a kifogásolt terméket érintő változtatást csak a Szállító jogosult képviselője végezhet. A Vevő önállóan csak a Szállító írásbeli engedélye nyomán kezdeményezheti azt, különben garanciális jogait elveszíti. Az önkényes utómunkának és a szakszerűtlen feldolgozásnak a szavatossági igények elveszítése a következménye. A szokásos mértékű kopás vagy elhasználódás nem vált ki szavatossági igényeket.

7.) Kártérítési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha egyértelműen bizonyítható, hogy a szállító felel a keletkezett kárért. Vevő köteles esetleges kártérítési kötelezettsége csökkentése és elkerülése érdekében, saját vevőjével szembeni felelősségét megfelelően lekorlátozni. A Szállító elutasíthatja Vevő kártérítési igényét abban az esetben, ha a Vevő bizonyíthatóan nem tett meg mindent annak érdekében, hogy saját vevőivel szemben a Szállító javára is megállapodjon a jogilag megengedhető mértékű felelősségi korlátozásokban.

8.) A Vevő nem támaszthat kárigényeket, amennyiben ő felel olyan károkért, melyek a következőkből adódnak, pl. kezelési,- karbantartási,- és beépítési előírások megsértése, nem megfelelő vagy szakszerűtlen felhasználás, hibás vagy gondatlan kezelés, illetve természetes kopás vagy hibás javítás. A Vevő köteles haladéktalanul értesíteni a Szállítót és konzultálni vele, amennyiben az előbbi szabályozásoknak megfelelően igényt támaszt vele szemben. Alkalmat kell biztosítania a Szállítónak a káreset megvizsgálására. A meghozandó intézkedésekről, különösen egyeztető tárgyalások során, tárgyalniuk kell a szerződéses feleknek.

9.) A Vevő minden követelése ? bármilyen jogi alapja is van ? a szállítástól számított 12 hónap alatt elévül. Olyan károkkal kapcsolatos követelések, amelyek nem a szerződés szerinti tárgyban keletkeztek, a károkozási cselekmény időpontjától számított 12 hónap alatt szintén elévülnek.

Fizetési feltételek, biztosítékok, Szállító publikálási jogosultsága:

1.) A Vevő a leszállított áru ellenértékét a Szállító által kiállított számlán meghatározott határidőn belül, a számlán feltüntetett módon tartozik kiegyenlíteni.

2.) A számla késedelmes kiegyenlítése esetén a Vevő a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összegű késedelmi kamatot tartozik Szállító részére megfizetni. 30 napot meghaladó fizetési késedelem esetén Szállító jogosult eldönteni, hogy a fentiek szerint fenntartott tulajdonjoga alapján az áru visszaszállítását igényli, vagy késedelmi kamatra tart igényt.

3.) A Vevő a Szállító felé fennálló tartozását más részére csak a Szállító előzetes írásbeli jóváhagyása alapján jogosult átadni. Szállító jogosult arra, hogy a Vevővel szemben fennálló követelését 3. személyre engedményezze. Az ilyen engedményezésről Szállító írásban értesíti a Vevőt.

4.) A Vevő nem jogosult a Szállító által felé áruvásárlással kapcsolatosan kiállított számlakövetelésbe semmilyen összeget beszámítani Szállítóval történő előzetes írásbeli megállapodás nélkül. A pénztartozás más módon történő kiegyenlítése előzetes megállapodást igényel.

5.) Egyedi megrendelés esetén a Szállító jogosult a vételár 100%-nak előleg címen való bekérésére.

Szállító jogosult a szerződéskötést követően az igazolható költségnövekedést Vevőre előzetes egyeztetést követően áthárítani.

6.) Amennyiben a Vevőnek a Szállító felé lejárt számlatartozása és/vagy hitelkeret túllépése áll fenn, úgy Szállító kizárólagosan készpénzes fizetés vagy előre utalás mellett fogad el tőle rendelést, illetve további kiszállítást is kizárólagosan készpénzes fizetés vagy előre utalás mellett teljesít, egyéb megállapodás hiányában. Lejárt számlatartozás és/vagy hitelkeret túllépés esetén a Vevő által leadott rendelést a Szállító nem köteles egészen addig teljesíteni, míg a Vevő készpénzben a Szállító pénztárába be nem fizeti, vagy a Szállító bankszámlájára meg nem érkezik a jóváírás.

7.) Amennyiben a Vevő fizetési késedelme meghaladja az 55 napot és Szállító írásbeli felszólítására további 5 napon belül nem egyenlíti ki a tartozását, abban az esetben Szállító jogosulttá válik arra, hogy a Vevő tartozását bármilyen formában, akár sajtó és/vagy kamara útján nyilvánosságra hozhatja.

Kinyilvánítja, hogy a Vevő a tartozást 60 napos késedelmet meghaladóan nem egyenlítette ki.

8.) A Vevő nem jogosult Hoffmann Kft.-től áru átvételére azon időponttól kezdődően, amikor tényleges fizetésképtelensége bekövetkezik, illetve amikor tudomására jut, hogy vele szemben csődeljárás vagy felszámolási eljárás, illetve végrehajtási eljárás lefolytatását kezdeményezték. Amennyiben a Vevő az áru leszállítását követően kerül tényleges fizetésképtelenség állapotába, vagy vele szemben ekkor kerül sor csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végrehajtási eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtására, úgy erről haladéktalanul értesíteni köteles a Szállítót. Amennyiben Szállító tudomására jut, hogy a Vevővel szemben csőd-, vagy felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményeztek, úgy ezen időponttól kezdődően mentesül a Vevő felé minden nemű kiszolgálási kötelezettsége alól. Ilyen esetben Vevő kiszolgálása kizárólagosan készpénzes fizetés vagy előre utalás ellenében történik.

9.) Tulajdon- és rendelkezési jog A szállítási teljesítés keretében leszállított áruk a vételár teljes kifizetéséig a Szállító tulajdonát képezik. Minden egyéb rendelkezés a Szállító által szállított áruk tekintetében a vételár teljes kiegyenlítéséig ? különösképpen az elzálogosítás, a biztosítékba adás, csere útján történő átruházás ? nem megengedett. A leszállított áru harmadik személy javára történő lefoglalását a Vevő ? a Szállító tulajdonjogának fenntartására való tekintettel, azonnal közölni köteles a Szállítóval.

Export, viszonteladás

1.) A Vevő csak a Szállító írásbeli hozzájárulásával jogosult az általa vásárolt árut exportálni.

2.) Viszonteladás a Szállítóval történő írásbeli megegyezéssel megengedett, az erre a célra vásárolt termékek csak változatlan, eredeti csomagolásban forgalmazhatók.

Egyéb rendelkezések:

1.) A Hoffmann Kft. és a Vevő közötti vitás kérdések setében a Felek törekszenek annak békés úton történő rendezésére. Ennek keretében a felek egyezségi tárgyalást tartanak, az ott elhangzottakról jegyzőkönyvet vesznek fel, amely jegyzőkönyvet mindkét fél képviselője aláírja.

Amennyiben az egyeztető tárgyalás során a felek vitás kérdése nem kerülne rendezésre, úgy a felek kikötik a Budaörsi Járásbíróság kizárólagos illetékességét, illetve hatásköri előírásoktól függően bírósági eljárást kezdeményezhetnek.

2.) Az Általános Szerződési Feltételekben és a felek között írásban létrejött egyedi szerződésekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári Törvénykönyv, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.